2010. augusztus 30., hétfő

HO

Helló =)


Egy ideje már nem jártam erre HO miatt, mert ugyanis végül összejött!
Csak Andika nélkül mentünk, mert rákerestünk a neten, hogy közjegyző által aláírt szülői papír kell, hogy Andika egy nem az EU-ba tartozó külföldi országba juthasson :)
Szwal ez így sikerült, de attól függetlenül nagyon jó volt. Természetesen a Vis Sziget csodálatos hely, és mihelyst fölkerülnek a képek a laptopomra, rakok föl 1-2-t.
Megismerkedtem egy nagyon aranyos,kedves,helyes fiúval, pontosabban 2-vel. De az egyik jobb mint a másik. Úgy érzem nagyon megtetszett.
Barbi rögtön ki is szúrta, aki szintén egy kedves lány =P
Örülök,hogy írhattam, ma még el kell menni a könyvekért, mert Andika anyuja vette át, amíg mi kint voltunk. 17 órakor év záró, arra is készülnöm kell.
Addig is viszlát :]
(Ez a kép internetről való ;])



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, semmien káromkodást tartalmazó megjegyzést ne küldj! Akkor inkább hagyd is, nem muszály írnod ;-)